Recirquel – Walk My World

Európa legnagyobb immerzív attrakcióját mutatta be Budapesten az újcirkuszt a tánc és a színház világával ötvöző társulat. A Recirquel Walk My World produkciója egyedülálló és grandiózus darabja a hazai kulturális kínálatnak.

A Recirquel története a 2012-es Sziget Fesztiválon indult: Vági Bence rendező-koreográfus 11 fiatal artistával egy rendhagyó, újhullámos, a cirkuszt, a táncot és a színházat kombináló produkciót állított színpadra. A siker nyomán kaptak felkérést egy egész estés újcirkusz-előadás megtervezésére, amit Cirkusz az éjszakában címmel láthatott a közönség a fővárosi Müpában.

A társulat ezt követően egymás után készítette és mutatta be különleges produkcióit (Párizs Éjjel, My Land, Solus Amor, IMA és Paradisum), amelyekkel Budapest mellett nemzetközi turnékon is fellépett. Párizs, New York és Edinburgh csak néhány helyszín, ahol az elmúlt években találkozhattunk velük.

2025 novemberében Budapesten debütált az Alapítványunk támogatásával készült, Walk My World című előadás. Az immerzív, vagyis a közönséget bevonó, az érzékszervek összességére ható produkcióban nincs színpad és nincs külön nézőtér – a 6000 négyzetméteres csarnok teljes területe játszóhely, több szinten. A filmdíszleteket idéző kulisszák között a tánc és az újcirkusz formanyelvén Vergilius klasszikus eposzának, Dido és Aeneas szerelmi történetének epizódjai elevenednek meg. A látogató az artistáktól és táncosoktól karnyújtásnyira mozog egy hatalmas térben, állomásról állomásra követve a történet szereplőinek jeleneteit. A produkció létrehozásában több mint harminc, világszerte ismert előadóművész működik közre, a címszerepeket Horváth Zita és a cseh Jindřich Panský játsszák. A műsor egy pontján pedig még egy speciálisan átalakított autógyári robotkar is szerepet kap, egy artistaszámban együttműködve a táncosokkal.

A sajtótól is remek kritikákat kapó immerzív újcirkusz-táncszínház a budapesti Millenáris Nagycsarnokban látható, a tervek szerint 5 éven keresztül várja heti 5 előadással a közönséget.